Mielőtt bármit is tennénk, bármit is mondanánk, EZT kötelező elolvasni. Minden szavát megrágni ezerszer, minden mondatot a lelki szemek elé tolni és minden bekezdést aranyba foglalni. Túl vagy rajta? Egyszer olvastad csak el? Az kevés.

Ha az elmúlt évet (365 deres hajnalt és 365 dörmögő estét) két thai lány társaságában egy trópusi szigeten töltöm, akkor arra gondolnék Vona köszöntőjét olvasva, hogy az 1300 gárdista (megannyi büszke gerincű, galamblelkű és elefánt erejű hun angyal) visszafoglalta Erdélyt és levezetésképp a Délvidéket is. 1300 délceg honfiú és millió reszkető magyar ima a román és szerb seregek félelmetes túlerejével szemben. Őrülten vakmerő, tragikusan reménytelen és szívszaggatóan igaz vállalkozás. De a turulvérben fogant Gárda, kinek nevére összerezzennek a cigány öregasszonyok és harci kürtjük hallatán gyáván menekül a parlagfű és a bogáncs, most legyőzte az utolsót, aki még szemben állt vele. A Lehetetlent. Halleluja! Vigadjatok jó magyarok! Happy Birthday, Magyar Gárda!

Áldás és dicsőség, minden jedinek! Nem hagytátok, hogy szétessen a Galaktikus Köztársaság, békét és igazságot hoztatok minden naprendszerbe. Hála és áldás Rátok, jedik! Ahogy Yoda mondta, ez volt a sorsotok. Az Erő megtalált Titeket és Ti az Erőt. Ti vagytok a garancia, hogy a sötét sith lovagok nem taszítják újra sötétségbe az Univerzumot!

Hála és áldás Nektek, Harry, Hermione és Ron! Voldemort a sötét nagyúr, nem számolt Veletek. Véretek kívánták, veszteteket akarták, de végül ők pusztultak el. Bátor voltál Harry, mint a magyargárda! Nem varázsló vagy Te, hanem valódi sámán, magyar népünk titkos táltos papja. Hála és áldás! Köszönet és tisztelet! Halleluja!

Vessetek meg, nevezzetek kákán is csomót kereső zsidó buzinak, de a köszöntő tartalmával mégis lenne néhány egészen apró problémám:

1. Mi volt az az őrületes teljesítmény, ami kiváltotta Vonából ezt az elképesztően szenvedélyes, gyomorforgatóan ízléstelen és végtelenül tartalmatlan írást? Állítom, hogy nincs az a pofátlan cigány lókupec, aki úgy dicsérné a portékáját, mint Vona a gárdáját. Katonai alakzatban és néptánc viseletben grasszálnak vidéken minden harmadik szombaton. Ilyenkor meghallgatnak néhány halálosan unalmas beszédet (ezért valóban jár némi jutalom és dicséret), majd hazamennek és kiszellőztetik a bakancsba pállott ujjbegyeket. Aztán az interneten azt látják, hogy ők elbaszott nagy hősök és csodájukra jár a világ. Bocskai óta ilyet, a magyar föld nem látott. Olyanok, mint a pesti srácok. Puskákkal a tankok ellen? Tüntetést szervezni a Turul-szoborért? Tök ugyanaz. Sőt! Az utóbbi ezerszer durvább, mert nemcsak vakmerőség kell hozzá, mint a Molotov-koktél dobálásához, de el is kell buszozni a XII. kerületbe! Ezen a nyomvonalon haladva holnap emlékművet akarnak majd állítani a Ferenciek terén, a névtelen gárdistának, aki átadta a helyét a hetes buszon egy kismamának. Ha pedig Szabó Ottó gárdista balesetmentesen elvezet Budapestről Gyöngyösig, akkor követelni fogják, hogy Szabó közlegény legyen a névadója az M3-asnak. Ilyen kevesen, ilyen csekély teljesítményt, még soha nem akartak megköszöntetni, ennyire sokakkal.
2. A stílus maga az ember. Ha ez a közhely igaz lenne, akkor Vona a XIX. században élne, mert ez a pátosz a XX. században már csak akkor jelenik meg, ha nagyon elgurul a gyógyszer. Előfordulhat még olyan extrém esetekben is, ha igazán torz és nagyon beteg az a psziché, amelyhez közelíteni igyekszünk. Érdemes elolvasni a Sztálinnak, Rákosinak vagy Ceausescu-nak szánt ódákat és himnuszokat. Ezesetben annyival súlyosabb a helyzet, hogy a Gárdának nevezett természetfölötti teremtény létrehozója, maga Vona. Úgy viszonyulnak egymáshoz, mint Jézus a Szentlélekhez. Amikor heroizálja a Gárdát és spirituális tartalommal ruházza fel ezt az übermencs organizmust, akkor voltaképp és végképp, magát dicséri. És itt lépi át a választóvonalat, amely az önismeret hiánya és a Szent Jeromos pszichiátriája közt húzódik.
3. Ne szaladjunk el a tény mellett, hogy az uborkatolvaj cigányok ellen bátor szónoklatokkal küzdő Gárda ilyen tartalmú összevetése nemzeti hőseinkkel, egy egészséges nemzettudatú országban, közmegvetéssel és óriási felháborodással járna. Honnan veszik a bátorságot, hogy két karitatív rendezvény és három masírozás után, olyanokhoz mérjék magukat, akik vérüket és életüket adták népükért? Az intellektuális és morális különbségekbe nem mennék bele, mert az én pennám bár bejár hegyet-völgyet, megmássza az égig érő bércet és átverekszi magát a sebes sodrású folyón, de azt a távolságot, ami Bocskai, Kossuth, Rákóczi és a Gárda közt húzódik, azt képtelen még csak érzékeltetni is.

Remélem, nem tiltják be őket. Titkon abban reménykedem, hogy az egész egy óriási átverés, egy tökéletes médiahack. Megmutatják, hogy a hülyeség alkotmányos jog. Kifigurázzák az egész sötét military világot, görbe tükröt tartanak a jobboldali radikalizmus elé, miközben szopatják a megélhetési antifasisztákat. A cigánybűnözés elleni harc pedig önmagában is hihetetlen abszurditás abban az országban, ahol komplett iparágakat nyúltak le a fehérbűnözők és csináltak emberhúsból mészárszéket Móron.

Isten éltessen, Magyar Gárda!